Végtelenül furcsa beszélgetésben volt részem ma reggel.
Különösen azért, mert a beszélgetést még én is kezdeményeztem, azzal a céllal,
hogy viszonylag tiszta vizet öntsek a pohárba. Hát megkaptam. A víz tiszta,
kristálytiszta…
Előző bejegyzésemben írtam, hogy nem értem a férfiakat.
Különösen a kedves szeműt, aki ugye szombaton, annyira kedves volt hozzám,
aztán jól nem jutott eszébe felhívni. Persze nem bírtam ki és tegnap írtam neki
egy smst. Válaszolt is, sőt a válaszában még vacsizni is elhívott. De mire a
válasza megérkezett, már rég megbántam, hogy jelentkeztem nála, ugyanis
átgondoltam, hogy ha ő nem ugyanazt érezte, amit én szombat este (azaz, hogy
alig várja a következő találkozást), akkor nem sok értelme van tovább
feszegetni ezt a témát. Egyszer már
ebédeltünk együtt, a vacsinak sem lenne így sokkal több folytatása. Ráadásul
pontosan ő az az ember, aki részletesen kifejtette, hogy ő nem találkozgat már
feleslegesen lányokkal, ha az első alkalommal nem érzi azt a pluszt, akkor
minek erőltesse. Van is valami barátnőféléje, aki inkább szerető státuszban
van, mert konkrétan megmondta a csajnak, hogy nem szerelmes belé (és nem is
lesz az), de jól érzi vele magát. A csaj pedig állítólag szerelmes és ez így jó
neki. Helyesebben nem jó, de kénytelen elviselni. Szombaton még azt mondta
kedves szemű, hogy a lánnyal egy hete befejezték ezt a témát, mert szegény
leányzó egyre inkább ráment a dologra lelkileg, és így jobb neki. Ennek
ellenére tegnapi smsében, azt írta, hogy azért az még annyira nincs lezárva. De
persze kedves szemű saját bevallás aszerint csak és kizárólag az igazit keresi,
és csak és kizárólag az erre esélyesekre hajlandó időt szánni. Szóval komoly a
kritériumrendszer és azt hittem szombaton átmentem a léc felett, de mivel nem
jelentkezett azt hiszem a kis lábam ujjával mégis csak leverhettem valahol az a
lécet.
Szóval a vacsi meghívására hírtelen nem tudtam válaszolni és
szerettem volna ezzel kapcsolatban telefonon beszélni vele. Nos, az ominózus
telefonos beszélgetés reggel esett meg. Gondoltam rákérdezek nála, hogy jól
érzem, hogy ha én nem jelentkezek, akkor ő nem keres. Erre még azt válaszolta,
hogy nem feltétlenül, csak majd valamikor. Köszi…. Ezután kezdtem magam elég
furán érezni a beszélgetés során. Mint egy üzleti tárgyaláson. Ő arra
hivatkozik, hogy őszinte minden körülmények között, ezért elmondja a
véleményét. Na jól elmondta. Kb. mint
egy teljesen vadidegen embernek egyszemélyes monológban kifejtette, hogy milyen
a jelenlegi élethelyzete, illetve, hogy az én élethelyzetem sem egyszerű. Ő nem
szeretné ha miatta szakítanék (na ezt én sem). Illetve hozzátette, hogy ő
szívesen találkozik velem, de viszonylag kicsit esélyt lát arra, hogy belém
szeressen, mert ha így érezné, akkor már szombaton mindent megtett volna hogy
legalább hazavigyen (ugyan felajánlotta). Mindezeket olyan tárgyilagossággal
közölte, mint ha azt mondta volna, hogy nem veszem meg ezt a lovat, mert
megszámoltam a fogait és azok ugyan rendben vannak, de mintha egy árnyalattal
sötétebb lenne a kelleténél, így nem biztos, hogy jó versenyló lenne belőle. Mi
ez itt lóvásár kérem? Vagy tetszem, vagy nem… A nemmel sincs semmi baj. Ok,
tök jó, hogy őszinte, de honnan tudhatja bárki is az első pillanatban, hogy
bele tud-e szeretni. Ráadásul a stílus volt a legzavaróbb, mintha egy tárgy
lennék. Legalábbis én így éreztem. Persze jó tárgyalópartnerhez híven átvettem
az ő stílusát, és megköszöntem a vacsorázási lehetőséget. Mivel így nekem ez
nem éri meg, főleg hogy hazudnom is kellene a páromnak (bár már sajna lehet,
hogy nem sokáig). Szóval elutasított a második milliárdos, enyhén önelégült,
szuperpasit aki eddigi életem során szembe jött velem. De se rá fütty. Jobb ez
így. Ha esetleg egyszer egyedül maradok még mindig bejelentkezhetek nála, hogy
beváltanám a vacsira a bónomat (bár valszeg akkor sem versenylónak, hanem
egyszer kipróbálós hátaslónak „venne” meg). Egyébként egy kicsit még sajnálom
is emberünket, annyira biztos abban, hogy ő rögtön leszűri egy nőről, hogy a
nagy ő áll-e előtte, hogy 4 éve nem volt normális kapcsolata. Esetleg, ha
nőkhöz nem megvehető tárgyként, a
kapcsolatokra pedig nem mint egy
üzleti folyamatra tekintene, hanem
emberként viszonyulna a nőkhöz, akkor egyszerűbb lenne neki is.
Sajnos a párommal elég rosszul alakulnak a dolgok. Nem
véletlenül. Vasárnap és hétfőn este én bújtam ágyba korán (vasárnap fáradtságra,
hétfőn pedig betegségre hivatkozva – nagyjából így is volt), de tegnap ő húzott
el fél 10 kor aludni. Persze előtte sikerült összevitatkoznunk. Az a durva,
hogy már alig emlékszem, hogy min. Azt mondta, hogy én állandóan eljárogatok
ide-oda. Most hétvégén voltam az évben harmadszorra bulizni nélküle. De persze amikor mondtam, hogy én direkt
szervezek programot a gyerekes hétvégére akkor kiakadt és közölte, hogy akkor ő
majd a kettesben lévő hétvégénkre szervezi a programot. Egyszerűen nem érzi a
lényeget. Ráadásul most hétvégén is minden programot én találtam ki, csupa olyanokat amit
a gyerek is élvez. De én vagyok a rossz. Azt is a szememre vetette, hogy én
miért szidom őt, hogy állandóan focit néz, vagy autókat a neten esténként.
Mert.. De mikor én elkezdek olvasni, amíg ő a meccseit nézi, akkor meg be van
sértődve. Komolyan nem értem. A vicc az egészben, hogy reggel egy ilyen balhé
után úgy kel fel, mintha mi sem történt
volna. Szóval még meg sem tudjuk beszélni a dolgokat. Pedig nagyon tisztába
kellene rázni a dolgokat (együtt vagy külön), mert ez így nem jó. Lehet, hogy
le kellene vele ülnöm üzleti tárgyalni
J
Már megtanultam a módszert.
>