Valami újnak a kezdete, valami réginek a vége…

2008 szeptember 30. | Szerző: suni25 |

 

Sokat sejtető cím… De nem, még nem szakítottunk a párommal, mééééég…. Nem olyan egyszerű ez. A hétvégét sikerült jól elrontanunk, mert megpróbáltuk megbeszélni a dolgokat, amiből a megbeszélés helyett inkább veszekedés és sírás lett. Az elmúlt egy hónap nem volt valami rózsás, de továbbra sem tudom, hogy ez átmeneti dolog volt, lassan el kell búcsúznunk egymástól.

 

Szombaton elmentünk Székesfehérvárra lecsó fesztiválra. A programot én találtam ki, de neki is volt kedve hozzá. Délután fél 3 körül indultunk el, amikor én már nagyon éhes voltam ebéd híján (azt terveztük ott eszünk). Amikor odaértünk kiderült, hogy kaját pénzért venni itt nem olyan egyszerű. Így cirka másfél órán keresztül sétáltunk, mire kiderült, hogy itt biza’ kéregetni kell a kaját. Ja, jó buli, csak éppen nem az éhségtől kopogó szemmel. Sajnos én pont az az ember vagyok, aki nagyon utál szívességet kérni. Sajnos elég sokszor megtapasztaltam, hogy a szívességeknek ára van. Ezért én annyira nem éreztem jó magam, hogy két falat lecsóért törtetnem és könyörögnöm kell. Inkább szépen megvettem volna valahol jó pénzért, de azt nem lehetett. Lángost lehetett volna venni, de persze az a fogyi miatt tiltott. A végén persze sikerült a párom bátorságának köszönhetően jól lakni, de én olyan idegennek és kívülállónak éreztem ott magam. Persze bennem van a hiba, de ez nem az én stílusom. A végére én elég jól éreztem magam, megnéztük a haknizó sztárocskákat és hazajöttünk. Bár a koncertek alatt kb. úgy álltunk egymás mellett mint két idegen. Legalábbis ő szinte rám sem nézett.

 

Na másnap megpróbáltuk megbeszélni a dolgokat. Ő azt mondta, hogy hülye picsaként viselkedtem, ő pedig nem tudta megérteni, hogy nekem annyira nem stílusom az idegen emberekkel való jópofizás. Azt egészből azt hozta ki, hogy különbözőek vagyunk és nincs mit kezdenünk egymással. Én erre mondtam, hogy szerintem nem így van és a régi sérelmeit ő  mindig utólag vágja a fejemhez (nem csak a lecsós ügyről volt szó), ahelyett, hogy megbeszélnénk a probléma keletkeztekor. A vicc az egészben, hogy én szombaton annak ellenére, hogy nem nagyon volt kedves velem, pont úgy éreztem, hogy ez az ember kell nekem, mert hasonló programokat szeretünk, a haverok helyett mindig engem választ (vagy inkább visz engem is haverokhoz), normális az élethez való hozzáállása, és a gyerekét csak el tudom viselni kéthetente. Ne persze erre én kapom meg, hogy nem kellek. Szóval lett nagy sírás, rívás. Mondtam neki, hogy itt most két lehetőség van:

1. Megbeszélünk mindent és elmondjuk a másiknak, hogy mi nem tetszik benne és min kellene változtatnia
2. Ő megy jobbra én balra, és megbeszéljük a költözése részleteit.

 

Persze erre ő azt mondta, hogy nem tud mit mondani, ő nem akar engem megváltoztatni. Na bummm. Társas együttélés mintapéldánya. A végén persze nem maradtunk semmiben. Én jól kibőgtem magam. Kicsit úgy érzem, hogy a konfliktusok minden kapcsolatban előjönnek, de ha a felek nem akarnak rajta változtatni, akkor régen rossz. Pont ma reggel mondta Kánya Kata a reggeliben, hogy a Tb-nek fizetnie kellene a párterapautát és pl. az USÁ-ban nem lehet válást elindítani a párkapcsolati terapeuta papírja nélkül. Azaz minden meg kell próbálni a dolgok helyrehozását illetőn. Ő nem pórbálja. De a vicc az egészben, hogy a vasárnapi veszekedés óta, állandó összebújás van. Már vasárnap este nagyon kedves volt, bújt, simogatott, szeretkeztünk, az általam annyira utált TV-t is alig kapcsolta be, állandóan megnevettet. Ez tegnap este ugyanígy folytatódott. Talán ő szeretné rendbehozni a dolgokat, csak sajnos ezt a problémák félretolásával teszi. Tulajdonképpen én is szeretném, de nem vagyok benne biztos, hogy van értelme. Ha arra kerül sor elég rossz lesz nélküle. Szóval most kivárás van ezerrel, aztán majd meglátjuk. Egy dologba szoktam amikor bizonytalan vagyok belegondolni: Munka után mindig nagyon várom, hogy találkozzunk és együtt legyünk, és legyen bármilyen programom rohanok hozzá. Ez csak valami szeretlek féle, nem? Mondtam neki, hogy ezt ő is gondolja át, hogy várja-e a velem való találkozást. Mert ha nem, akkor elég egyértelmű, hogy a kettes variációt kell életbe léptetni.

 

Persze vasárnap óta bennem is elég sok minden motoszkál. Pl: észrevettem, hogy a környezetemben is mennyi embernek tetszem. Szóval azon tutira nem aggódok, hogy egyedül maradok, de akkor is valahol szeretem ezt az embert (csak talán már nem a mindent elsöprő szerelemmel).

 

Persze a nagy „hozzuk rendbe a dolgokat” fellingnek ellentmond, amit ma reggel csináltam. És ráadásul nem is tudom, hova rakni a dolgokat. Jane!!! Elmondod erről mi a véleményed? Reggel álltam a megállóban és elhúzott előttem fodrászka és vadul integetett. Persze visszaintegettem, de nagyon rossz volt látni, és tudni, hogy miattam nem beszélgetünk reggel. Sajnos még mindig nem tudok levállni a témáról. És előjött belőlem a kisördög. Küldtem neki egy szomorú smile-it smsben. Erre jött a válasz: „Drága! Te mondtad, hogy nem vegyelek fel. Most mégis?

J

” Persze őszinteségi roham előtört. „Tudom, tudom. De egy picit hiányoznak a reggeli …  …és beszélgetések. A „mégisre” nem tudok válaszolni.” Tudom, hogy azt kellett volna írnom, hogy így a jobb, ne vegye fel, nem akarok veled találkozni, de legszívesebben azt írtam volna, hogy persze vegyél fel, mert megőrülök nélküled és leglább reggelente néha hagy lássalak. Azt hittem, hogy szokásához híven nem fog válaszolni, de válaszolt. Én nem értem a válaszát. Ezt írta: „Nem is kell rá válaszolni”. Király, mert ezt egyáltalán nem vágom. Lehet, hogy azt jelenti, hogy a büdös k..rva any..áddal szórakozz (bocsi, hogy vulgáris voltam. Vagy mi a fenét jelent? Kell erre nekem valamit reagálnom? Mit?????  Vélemény várok!!!! Véleményt várok!!!

 

Valahogy le kellene zárnom magamban ezt a fodrászka dolgot, mert akkor legalább tiszta fejjel tudnék a kapcsolatomról gondolkozni.

<>