Jó kedvem van…
2008 október 2. | Szerző: suni25 |
Ma valami mérhetetlen derű szállt meg, és nem tudom mi lehet
az oka, de jó, nagyon jó. Lehet, hogy az villanyozott fel, hogy a mérleg ma
megint kevesebbet mutatott, pedig vagy 4 napja folyamatosan ugyanazt a fránya
58-ast láttam rajta. Persze ilyen már volt és mégis visszament 58-ra, de talán
ez most tartósabb lesz. Szóval nem nagy ok a lelkesedésre, de mindenestre jó
indulópont reggel. Pedig az ágyból alig bírtam kikelni.
A párom továbbra is nagyon kedvesen viselkedik, csak sajna
úgy érzem ez a felszín és valahol a háttérben ott ragadtak a meg nem oldott
problémák. Most jól félresöpörtük Őket, de azt hiszem valamikor ezek ki kell,
hogy robbanjanak. És itt az sem jó, ha soká történik ez. Jó lenne valami
varázsszer, ami a felszín alatt eltörli, elfújja, eltünteti ezeket. Kicsit
olyan érzés, mint a vihar előtti csend. Most gyerekes hétvége lesz, és a mai
jókedvemmel, derűmmel fogok hozzáállni. Remélem sikerülni fog, sőt belül is ezt
a derűt fogom érezni, mert talán ez itt a varázsszer (vagy legalábbis egy
része).
Még a reggel sem zaklatott fel,
pedig lett volna okom zaklatottnak lenni. Kiderült Fodrászka kb. mint érthetett
a „Nem is kell rá válaszolni alatt”. Kb. arra gondolt, hogy „Tudom, hogy akarsz
velem találkozni, és a jövőben akkor is felveszlek reggel”. Direkt nem írtam,
hogy titkon abban reménykedtem ezt jelenti a mondat, mert elég naív libának
tűnt volna. De amikor reggel meglátott, láttam, hogy pakolja ki kis autójára az
indexet és parkol le mellém, belül is elkezdtem mosolyogni. Erre számítottam,
még is csak vágom valamennyire a pasikat. Talán ekkor tőrt rám a már említett
derű. Kivételesen egyáltalán nem voltam stresszes, sőt mérhetetlenül laza,
mosolygós, nagyszájú és remélem jó fej tudtam lenni Ne értsetek félre, már nem reménykedem benne,
hogy lesz valami köztük. Csak egyszerűen folytatjuk a kis játékunkat, ami olyan
mit a só az életben. Egyszerű, de megfűszerezi a hétköznapokat. Talán nekem ez
az aprócska flörtölés biztosítja, hogy jó nőnek érezzem magam. Bár érdekes,
hogy a héten azt veszem észre, mintha mindenki udvarolna. Eddig is vágtam, hogy
tetszek ennek annak (csak és kizárólag ártatlanul), de mivel én is mosolygósabb
és nyitottabb lettem, ők is adják a jeleket. Vagy legalábbis most észreveszem
ezeket, Nem tolakodóak, nem próbálkoznak, egyszerűen csak dicsérgetnek, ami
igenis jó a lelkemnek és az önbizalmamnak, legyek is bármennyire önző. És
lehet, hogy nem is Fodrászka tetszik annyira, hanem az elismerés, a bókok, a
kedvessége. Ráadásul most már tudjuk azt is, hogy ő is csak játékként gondol az
egészre, és még a burkol „szerelmi vallomásaimmal” sem ijesztettem el a
játéktól. Miért ne játszhatnánk el jól? Persze volt kézfogás, lábsimogatás, sok
nevetés, de inkább most egy olyan cinkos, baráti stílusban. És nagyon érdekes
infókat is megtudtam. Ő már egyszer megkérdezte, hogy mióta vagyok együtt a
barátommal és együtt élünk-e. Én akkor nem kérdeztem vissza, de ma ebben a take
it easy hangulatban rákérdeztem ezekre. Kiderült már 3 éves ismeri a barátnőjét,
de ebből nem voltak végig együtt, voltak megszakítások is. És most nyáron
költözött hozzá a lány. Ezt mondjuk felettébb érdekesnek találom, mert pont
nyáron kapcsolt extra fokozatra a velem való flörtölgetést illetően. Már azon
is elgondolkoztam, amit az egyik barátnőm mondott (ő ismeri elvileg fodrászkát,
de nem nagyon szabad beleavatni a dolgokba, mert simán lehet, hogy barátnőt is
– helyesebben valami havernőt tutira ismer, ugyan már felemerült bennem, hogy
havernő = barátnő). Szóval ez a lány azt mondta egyszer nekem, hogy Fodrászka
tutira meleg. Szerinte azt mondja, hogy van barátnője, de soha senki nem látta.
Hát elgondolkoztató, néha eszembe jutott már, hogy talán igaz. Bár szerintem
max. biszex, ugyan ez se sokkal jobb (senkit sem akartam megsérteni). És a
legviccesebb: mondta, hogy most pénteken mennek valahova partyizni, és
kérdezte, hogy én nem megyek-e. Mondtam, hogy én jövő héten megyek egy
búcsúbuli apropójából. Teljesen lelkes lett. Mondta, hogy akkor majd ő is
próbál jönni és talán talizunk. Nem tartok ettől, ismerjük már az ilyen
beszólásait, de az eddigieknél sokkal elszántabb volt. Édi. Tudom, tudom nem
kellene vele foglalkoznom, de annyira jó volt találkozni vele reggel.
Megpróbálom a játék szintre süllyeszteni magamban ezt a dolgot, és akkor csak a
bizonyos fűszer lesz Ő a szürke reggeleken. Csajok lehet hülyézni, az vagyok,
de feldobott és most nem remegek bele, ha rágondolok.
Egyéb vidámságos dolog is történt
ma. Végre megszületett az új honlapunk (marha sokat dolgoztam vele) és én is
tudom szerkesztgetni (eddig egy betű változtatás is napokig tartott a webes
sráccal.) Most legszívesebben átállítnám az egészet rózsaszínre, de sajna nem
lenne túl corporate style, és nem biztos, hogy megdicsérnének. De jó érzés,
hogy megtehetném, és a jövőben nem fognak baszo..atni, hogy miért nincs ez vagy
az fent.
Este találkozom két barátnőmmel.
Két évvel ezelőttig sülve főve együtt voltunk, de két éve valami megszakadt
(valszeg egy félreértésen) és azóta az egyikkel nem is beszéltem. Most ez a
találkozó vagy nagyon kínos lesz, vagy tök jó. Remélem az utóbbi. Nagyon
szeretném, ha újra jóba lennénk, mert eléggé hiányoztak, de tudom, hogy a régi
sajna soha nem lesz. Ez olyan mint egy kapcsolat, ahol szakítottak és megpróbálják
felmelegíteni, de ugyanolyan soha nem lesz.
Azt nem is mondtam még, hogy a konditerem
mellett táncolni is járok. Színpadi táncnak hívják, de leginkább jazz tánc és
latin keverék. Csak csajokkal. A tanár pasi ugyan, de szerintem ő is jobban
szereti a fiúkat. Nagyon élvezem. És holnap lesz táncóra is.
Aztán remélhetőleg ez a pozitív
hozzáállásom a hétvégére is megmarad. Drukkoljatok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Nem vagy hülye, pont ellenkezöleg, érzed, hogy kell élvezni az életet, és boldoggá tenni magad! Remélem a barátnövel is sikerül kibékülni, és a boldogságosság is megmarad!:)