Élek, virulok… De legalábbis vagyok….
2008 október 13. | Szerző: suni25 |
Köszi csajok, hogy írtatok. Nem történt velem semmi különös.
Helyesebben nem volt kedvem írni. Talán azért mert én sem vagyok tisztában az
érzéseimmel.
A helyzet változatlan. A párommal most elég jól megvagyunk,
bár a korábbiakhoz képest viszonylag sokat veszekszünk. Minden apróságon. Nem értem az okát. Pl: valamelyik nap egy
bevásárlóközpontban voltunk. Én akartam venni a barátnőmnek ajándékot , Ő elkísért.
Mivel munkaidő volt sietni kellett. Szaladunk éppen az egyik üzlet felé, de kiszúrtam,
hogy megszűnt az üzlet. Erre mondtam neki, hogy menjünk át a bevásárlóközpont
másik felébe és elindultam. Erre leu..gatott, hogy olyan vagyok mint egy
cigány. Megyek elől, dirigálok neki. Szerintem szépen meg kellett volna
simogatnom és megkérnem rá, hogy fáradjon velem arrébb a másik irányba. Szóval
ilyen „komoly” vitáink vannak, de sajna elég sok. Ez eddig nem volt jellemző. Kicsit
talán ő is fáradtabb és ingerlékenyebb, mint régen volt az új munka miatt, de
ez nem magyarázat. Megpróbálok nem
visszaszólni, de sajna nekem sem megy mindig. Ennek ellenére a hétvége
elég jól sikerült. Szombaton valami rallyra voltunk hivatalosak, aztán
átmentünk Tapolcára és romantikáztunk a tóparton. Nagyon jó volt, csak sajna
sokat kellett utazni. Tegnap takarítottam és nagyon rendes volt, mert segített,
majd pihiztünk és elmentünk egyet sétálni. Mindenestre ezeket az új apró
vitákat nagyon le kellene redukálni, mert nem lesz ez így jó. Eddig legalább
csak a gyerekével kapcsolatban vitáztunk.
Fodrászkával is változatlan a helyzet. Pénteken persze nem
futottam vele bulihelyen össze (a barátnőm búcsúbulija után), de reggel
találkoztunk. Most éppen nem dobogtat meg annyira, pedig éjszaka is sajna vele
álmodtam. De nagyon jót beszélgettünk, most mindeféle kétértelmű célozgatás
nélkül (na jó egy pici célzás volt). Ja és azt hiszem tudom ki a barátnője.
Találtam egy lányt a wiwen, akinek több közös kép van vele fent, de lehetnek
nagyon jó haverok is. A lány egyébként szép és nagyon vagánynak tűnik. Talán
ezért sem vagyok már annyira lelkes. Szerintem illik hozzá a lány. Csak az a
fura, hogy a lánynak nem Budapesti város van beírva, pedig elvileg együtt
laknak. Bár ez megint nem jelent semmit.
Szóval, gyakorlatilag velem semmi érdekes… Kivárás. Hátha
emelkedik az árfolyam, mint a tőzsdén…
Szép napot!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Még mindig érdekel, hogy miujs van ott nálatok.. Remélem minden rendben 🙂 Ha tudsz,és van valami újdonság.. írj..Puszi!
Ez a csaj mindig eltűnik… Süni, minden ok??
Süni! Elkezdek erősen koncentrálni rá, hogy felnézz ide kicsit. Az eszement nők klubja, aminek Te is tagja vagy, csak még nem tudsz róla, hétvégére (asszem szombatra:)) bulit szervez Pesten. Szex és NewYork feeling, nem hagyhatod ki! Szóval Föld hívja Sünit, Süni jelentkezz!:)