Egy csók és más semmi….

2009 április 10. | Szerző: suni25 |

Szerda este óta meg és
felfordult velem a világ. Remélem hamarosan megáll, mert rossz vége lesz így
ennek. Az ok? Persze, hogy egy pasi…

 

Ki kell írnom magamból, mert kezdek beleőrülni. Nagyon érdekes dolog
történt velem. Ok ok valszeg csak nekem érdekes. De nagyon elgondolkoztatott
azon, hogy mi a szerelem, létezik-e olyan, hogy emberek egymásnak vannak
rendelve? Van-e másik feled? A racionálisan gondolkozom, persze, hogy ez
hülyeség. Nincs ilyen. Találkozunk emberekkel és akikkel megértjük egymást,
azokkal valószínűleg barátok leszünk, vagy esetleg szerelembe esünk, sőt még
vannak olyan meggondolatlanok, akik össze is házasodnak. Sajnos nem lehet másik
felünk, mert akkora a világ, hogy mindenkivel nem találkozhatunk (miért élnénk
pont egy országban?). De a jelenlegi rózsaszín köd, ami a fejemre szállt most
valahogy megdönti ezt a racionalitást. Az én másik felem Dán…

J

Ezért ez elég durván hangzik. Majdnem mindig a barna, sötét pasik
vonzottak, kivéve 15-16 éves koromban… Na akkor kezdődött minden…

 

Amikor kb. 16 éves voltam amikor a  szülővárosomban egy nyáron hostesskedést
vállaltam. Egy Európa nap nevezetű rendezvényen kellett kísérgetni egy
nagykövetet, egy tolmáccsal és a város egyik ”híres” emberével együtt. A napot
a helyi színházban egy elég unalmas gálaműsor szerű történet „koronázta” meg,
amikor is belefutottam az én szőke dán hercegembe. A szőke herceg, aki 10 évvel
idősebb volt mint én,  városomban
dolgozott már néhány éve, a Dán Kulturális Intézetben, de eddig kisváros ide vagy
oda nem találkoztunk. Mivel ő is nagyon unta a „színvonalas” műsort ezért
elkezdtünk beszélgetni, persze angolul. A diskurzust az előadás utáni fogadáson
is folytattunk és még legalább egy éven keresztül (lehet, hogy több is volt,
már sajna több mint 10 év telt el és nem emlékszem).

 

Mivel Ő a munkája részeként dánt is tanított a városban, ráadásul teljesen
ingyé’, így elmentem hozzá okosodni. Mondanom sem kell elképesztően nagy volt a
lelkesedésem eleinte. Talán kevésbé a dán nyelv iránt, inkább iránta. Az ember
a legkedvesebb, legviccesebb férfi, akivel valaha találkoztam. Persze 16
évesen, tapasztalatlanul ez az érzés nem is volt meglepő. Ráadásul valamelyest
úgy éreztem, már már rajongásig emelkedett vonzódásom nem hagyja minden reakció
nélkül, sőt talán még a rajongás kialakulása előtt ő volt a kezdeményező fél.
Voltunk együtt moziban, vacsorázni, cukrászdázni. Rendszeresen hívogatott, és
most fogtok meglepődni a Süni nevet is tőle kaptam. Persze mobil telefonom
akkor még nem volt (sem internet, sőt még iwiw sem), így kedves szüleim asszisztálása
mellett próbáltam elképesztően jófej lenni angolul a telefonban. Hát nem mindig
sikerült. Néhány találkozás után fülig szerelmes lettem, annyira amennyire egy
kamaszlány csak lehet. Állandóan lestem az autóját, kóvályogtam a környéken,
hátha találkozunk stb. És rendületlenül jártam a kiscsoportos dán órákra.

 

De semmi nem történt, ő nem kezdeményezett konkrétabbat. Hogy is tehette
volna ég és föld volt köztünk a különbség korban, viselkedésben, élethelyzetben.
Van két aranyos sztori ezzel kapcsolatban, amin ma már csak mosolygok.

1. Elmentünk moziba. Hazafelé mondta, hogy ő nem jött kocsival és ezért nem
tud hazavinni, de hív nekem egy taxit. Erre én kedvesen, hogy ne költsön már
rám riasztottam apukámat, hogy jöjjön értem. – Jajjj. Persze, hogy nem
kezdeményezett ezek után.

2. A

másik sztori ennél még aranyosabb (akkor nem így
gondoltam). Egyszer azt a házi feladatot adta, hogy írjuk dánul egy oldalas
fogalmazást valami szabadon választott témáról. Ne kedves Süni mit is
választott? Egy love sztorit, amikor is egy lány és egy fiú találkozik. A fiú
dánt tanít a lány pedig eszeveszettül szerelmes belé. Már nem tudom mi volt,
vagy volt-e további lényege, de gyakorlatilag egy szerelmi vallomás volt egy
olyan nyelven, amit alig ismertem. Mi lett az eredménye? Iszonyat ciki volt.
Bár szerintem elképesztően jól kezelte a dolgot. Mondta a következő órán, hogy
a fogalmazásokat egyenként szeretné mindenkivel megbeszélni. Persze miattam,
ebben biztos vagyok. Lehet, hogy jobb lett volna, ha akkor elszaladok, de nem
tettem. Végigbeszélte a fogalmazáson a nyelvtani hibákat, miközben én nyakig
vörösen ott ültem előtte. Nem tudtam megszólalni sem, ekkor már vagy egy éve reménytelenül
szerelmes voltam. Aztán elkezdett beszélni a fogalmazás tartalmáról. Komolyan
mondom semmit sem tudok belőle felidézni. Talán azt mondta, hogy ő is kedvel
engem, de már van barátnője. Ennek még egy kevésbé elegáns módon nyomatékot is
adott. A következő órára beült a barátnője. Azt az érdekes, hogy 10 év
távlatából tisztán emlékszem rá. Gyönyörű volt. Barna kötött, hosszú ruha volt
rajta. Igazi nő volt, én pedig kislány. Ekkor vesztettem el a motivációmat a
dán tanulás iránt, de a Süni név azóta is megmaradt. Ráadásul pont ekkoriban
ért véget dán herceg megbízatása a városban és elment. Nem tudtam hová…

 

Az elmúlt 10 évben elő-elő jött az emléke és az a mindet elsöprő nagy
szerelem,amit éreztem iránta. Amikor 19 éves voltam és már Budapesten éltem,
felhívott. Ő is Budapesten dolgozott. Akatr találkozni. Nem emlékszem miért nem
találkoztunk Elku..tam. Nem kicsit, nagyon…. Talán azt ígértem, hogy hívom én
és nem hívtam, nem emlékszem, akkor nem ez volt a fontos. Ráadásul amikor
hívott alig tudtam megszólalni a telefonban angolul, annyira remegtem, inkább nem
vállaltam be.

 

Kb. 22 lehettem, amikor Anyukám mondta, valaki keresett. Akcentusa volt és
a mobil számomat kérte. Anyukám bediktálta. Amikor ezt megtudtam két hétig
percenként nézegettem a telefonomat, de nem hívott. Sőt éppen miután anyukámat
hívta, volt egy nem fogadott hívásom szám nélkül. De utána semmi. El voltam
keseredve. Tudtam, éreztem, hogy ő volt.

 

Másfél év múlva éppen eddigi életem legmélyebb pontján voltam. Kerestem a
boldogságot, de nem jött, és ekkor beugrott Ő, Meg kell találnom. Tudtam, hogy
négy évvel korábban Budapesten élt. Reménykedtem, hogy még mindig ez a helyzet.
Ekkor már rendelkezésre állt a csodás internet, és minden egyéb elektronikus
kütyü. De nem találtam. Felhívtam a kulturális intézetet, ahol korábban
dolgozott. Nem tudták az elérhetőségét. Annyit tudtak róla, hogy egy magyar
lányt vett feleségül és visszament Dániában. Feladtam… egy időre.

 

Tavaly októberben nem is tudom mi törhetett rám. Újra eszembe jutott. Talán
azért mert akkor regisztráltam a facebookra és rájöttem, hogy ez a nemzetközi
barátok, ismerősök keresésének oldala. Dánok is vannak rajta, wow…. Ez kell
nekem. Rákerestem. Nem dobta ki a képét. De mit veszthettem? Írtam az összes
ugyanolyan nevű pasinak.(Bocsi, a zavarásért. Egy olyannevű embert keresek,
mint Te, aki ekkor és ekkor itt és itt dolgozott). Jöttek a visszajelzések.
Mindenki nagyon kedves volt és nagyon sajnálta, hogy nem ő az, és sok
szerencsét kívánt a kereséshez. Ekkor talán már végleg feladtam. Bár nem tudtam
miért keresem. Egyszerűen csak… Akartam, hogy legalább képen lássa milyen jó nő
lett belőlem. A kis hiú…Kíváncsi voltam, vele mi történt. Talán nem tudtam
elfejteni…

 

A végkifejlett: Április 3-án üzenet várt a facebookon: Hello Süni!!!! Azt
hittem kiugrik a szívem. Ő volt azt. Október óta nem lépett be és most látta
csak az üzenetemet. Méteres levelet írtam neki, mert szerettem volna, ha ő is
leírja mi van vele. Nem tette, hanem…

 

Képzeljétek el éppen Magyarországra utazott. Felajánlotta, hogy szerdán
találkozzunk. Na ekkor már majdnem elvitt a mentő szívrohammal. Milyen különös,
különös véletlen, hogy pont most olvasta az üzenetemet (írta ő is).
Találkoztunk….

 

Szerdán már úgy keltem, hogy nincs is kedvem vele találkozni. Nem tudok
elég jól angolul. Nem is emlékszem rá, hogy néz ki és egyébként is, mit fogok
én neki 10 év távlatából mondani. De ismét bátor tudtam lenni. Gyakorlatilag
semmit sem változott 10 év alatt. A humora pedig ugyanolyan jó volt. Már a
találkozó megbeszélésekor húztuk egymást sms-ben. És ekkor következett életem
egyik legszebb  3 órája. Bár
legszívesebben az egész éjszakát vele töltöttem volna. Ugyanúgy levett a
lábamról,  mint 10 éve. Pedig még csak jó
pasinak sem mondanátok, ha szembe jönne az utcán, csak helyeske, de a
kisugárzása az elképesztő.

 

Tudtam, hogy külsőre biztosan tetszeni fogok neki, de hogy ennyire jól
érezzük majd magunkat, azt nem gondoltam. 10 éve ugyanaz a barátnője, aki anno
behozott a dán órára. Dániában élnek, nem házasok,  túl van egy pánikbetegségen, üzletfejlesztési
tanácsadó, nincs még gyereke és percenként képes még mindig megnevettetni.
Kérdeztem miért nincs még gyerekük. Ők éppen just make up or break up… No
comment. Szerintem szakítani vagy gyereket csinálni elég különböző dolog. Azaz
nem tökéletes a kapcsolat, ahogy az enyém se. De biztosan szeretik egymást ha
ilyen hosszú ideje együtt vannak, szerintem (vagy beleragadtak). Ráadásul most
is azért volt itt, mert a lány éppen a szüleit látogatta meg. Azt mondta
amazing vagyok és nem sokat változtam, ugyan olyan vagyok: shy on a  cute way. 
Ezt nem tudom, hogy bóknak vehetem-e. Valószínűleg ezt azért mondta,
mert ugyan olyan ideges és izgatott voltam, mint tinilányként. Nem véletlenül.
Levett a lábamról, no…  Pedig azt hittem,
nagyon kicsi az esélye ennek, mivel nyilván 10 év alatt nagyon sokat változik
az ember ízlése viselkedése.

 

Vacsoráztunk, majd elmentünk sétálni. Javasoltam,  hogy a Hősük teréig sétáljunk el és utána én
hazamegyek. Elkísért. Ugyan, mint kiderült még 2 évig Pesten él, és csak azután
költöztek ki a lánnyal. Ekkor keresett, iletve később is.  A telefonomat pedig hiába csekkoltam, amikor
elkérte anyutól a számom. Kiderült hívott, de valami hülyeséget mondott a
telefon így nem tudott elérni. Lehet, hogy rossz számot írt fel, de az is lehet
olyan helyen voltam, ahol nem volt térerő. 
A búcsú előtt nem sokkal azt mondta, hogy én anno mennyire nehéz
helyzetbe hoztam őt. Mert egy tanár nem kezdhet ki a diákjával, különösen igaz
ez Dániára (illetve a dánokra). Én mondtam, hogy azért ez nem volt egy igazán
komoly tanár diák kapcsolat és egyébként is ő hívott. Persze ő úgy emlékszik én
egyszer csak felűntem ott. Talán itt rontottam el… Bár amikor én 16 voltam, nem
lett volna túl sok jövőnk.

 

Már búcsúzkodtunk, amikor megcsókolt. Puhán, érzékien, kedvesen, ahogy csak
szerelmesek tudnak. Ekkor borult rám teljesen a rózsaszín köd és azóta nem
tudok belőle kikászálódni. Mennyit vágytam erre 16 évesen és vártam rá
gyakorlatilag 11 évet. Ezután annyit mondott, hogy reméli nem telik el még 10
év és majd jelentkezzek. Mondtam, hogy most ő jön…

 

Másnak reggel kaptam egy smst. Hogy örül, hogy látott és reméli nem 10 év
múlva lesz ilyen újra. Válaszoltam, hogy én is remélem és még nem ébredtem fel
tegnap óta. Erre csak annyit írt: Let us to keep in touch!!!!

 

Azt hiszem ez csak egy csók és más semmi volt, ami több,  mint 10 évet váratott magára.  De életem biztosan legcsodálatosabb és
legfelejthetetlenebb csókja. Egy csók és más semmi…. és csendben elmegyünk
tovább….

 

Most ráadásul akkora a rózsaszín köd a fejemben, hogy minden itt hagynék,
ha úgy alakulna. De persze ez nem reális dolog, alig ismerjük egymást. Remélem
a rózsaszín köd gyorsan tisztulni fog, mert beleőrülök. Az egyik pillanatban
mosolygok, mint a vadalma a másik pillanatban sírni tudnék. Ha filmrendező
lennek azt hiszem ebből jó kis csöpögős love story  lenne. És nem csinálnék neki extra happy
endet, hanem itt lenne vége. Egy csók és más semmi….

 

Eszembe jutott erről egy film, amiben évekig keresik egymást… És végleg
megtalálják…. Sajnos ilyen csak a mesében van.

Tudjátok mit jelent a szó serendipity??? – képesség értékes dolgok
találására (ott, ahol kevéssé valószínű) – Gyönyörű szó!!!!!

 

 

>