Helyzetjelentés – zajlik az élet továbbra is persze….

2009 augusztus 17. | Szerző: suni25

 

1. Munkahelyet váltok. Az új meló izgi és végre olyan,
   amiben remélem tényleg megtalálom magam. Bár vannak buktatói, de most
   vagyok fiatal és független, miért ne vágnék bele… Szeptember elején
   kezdek, de már kicsit ott is dolgozom. A főnök nagyon jó fej, laza, de
   azért nem kis elvárásai vannak.  Remélem meg fogok felelni neki. Bár nem
   minden téren ugye.. kicsit úgy érzem bejövök neki… Sőt… De mivel
   értelmes embernek tartom, úgy gondolom, hogy nem vett volna fel, ha ezt
   nem tudná kezelni. Mint pasi elég csúnya, de hihetetlen sármja van, szóval
   nekem is észnél kell lennem rendesen… Szóval a szitu kezelendő, de
   inkább az előnyeit kell kihasználni. Úgyis a nő irányít, fordítsuk ezt a
   javunkra… „Majd meglássssuk…”

 

2. Dánom. Teljesen kiakadt szegény. Sajnálom is, de a
   kemény férfi imaget is összetörte rendesen a drága. Meghalt anyukája
   nemrég és szakított a barátnőjével 10 év után. Szar lehet tudom, de azért
   nem kellene olyanokat írnia, hogy néha úgy érzi nem is akar élni. És még a
   felelőséget is kicsit rám tolja, aki marha messze van és innen nem tud
   segíteni.  Írtam neki egy szerintem
   nagyon szép emailt, hogy kirángassam a dologból. A lényege vmi olyasmi
   volt, hogy akit ennyire szerettem, az nem gondolkozhat így. Pont azt
   szerettem benne, hogy olyan erős, igazi férfi…. Végül is igaz is… És
   azóta nem válaszolt. Remélem jó van… Írni ne merek neki, mert a
   lehangolt, negatív leveleit nem akarom olvasni, így is napokig rajta
   filóztam.

 

 

3. A fő esemény. Összefutottam egy buliban a hétvégén
   Cs.-vel (aki miatt a blogot kezdtem). Hát nem mondom, hogy nem dobbant meg
   pici szívem, amikor megláttam, de nevezzük ezt inkább izgalomnak.  Nagyon örült nekem. És ekkor belém bújt a
   kisördög, nem kicsit…. A tesójával volt és nagyon érdekesen indult a
   beszélgetésünk. Elkezdtünk nosztalgiázni az iszonyat hosszú egy hónapos
   (szerinte két hetesL ) „kapcsolatunkról” vagy
   miről. Elmesélte a tesójának, hogy találkoztunk, milyen volt együtt a
   George Michael koncert és hasonlók. Nagyon jókedvűen nyilatkozott az egészről.
   Szerintem mi haveroknak jobbak lettünk volna, mint ennél többnek.

A „kapcsolatunk”
(nem tudok jobb szót, de inkább… afférunk) jó nagy hatással volt rá.  Két és fél éve teljesen magamba borultam. Még
a hajszínemet is akkor változtattam meg. Úgy emlékeztem, hogy mennyire elb..sztam
vele az ismerkedést, és most hétvégén rájöttem, hogy azért ez nem teljesen így
van. Emberünk az egyik legegoistább, legönzőbb ember, akit valaha ismertem. De
nem mondjunk rá rossz jelzőket, inkább csak gyereknek nevezném még, az Ő 31
évével.

Szóval eléggé
érdekes volt a beszélgetésünk, és meglepően sok szó esett megdöbbentően „hosszú”
afférunkról. Tanulságos volt…. Nagy jókedvvel mesélte a tesójának, hogy én
milyen jó szakács vagyok. Mondta, hogy szereti az indiai kaját és én más napra
olyan indiait főztem neki, hogy majd megszólalt. Jól esett és úgy gondoltam meg
is hagyom ebben a hitben. Valamire csak jó, hogy rövid volt a kapcsolatunk, nem
romboltam le az illúzióit, higgye csak, hogy én vagyok az évszázad szakácsnője.

Ezen kívül még
tett néhány megjegyzést, amiből azt szűrtem le, hogy túl sokat és túl sok hülyeséget
meséltem neki a régi kapcsolataimról. Na ezt nem kellett volna… De a lényeg:
Azt hittem, hogy azért szakított velem mert hisztis voltam  (bár egy kicsit tényleg az). De nem, neki
egyszerűen nem olyan nőre van szüksége mint én. Neki a bólogató kutya, otthon
ülős, de a másiknak hatalmas szabadságot adó házitündér kell. Hiába ezt látta
otthon is (még ő mondta, hogy a szülei rontották el – van benne valami). Persze
utánam Ő is összejött valakivel és Ők is két éve együtt vannak. A leányzó
legnagyobb erényeként megnevezte, hogy bárhova elengedi bulizni és nem szól
semmit érte.   Na én valószínűleg nem lennék annyira megértő,
ha ez minden hétvégét jelentené, ahogy valszeg náluk.  Szóval leginkább ezért lettem lepattintva anno.
– jogosan…. Persze hisztizni se kellett volna. Elméletemet megerősítendő, még
egy sztorival megtámogatta. Az egyik barátnőm táncolt egy sráccal, semmi több.
Mondtam neki, hogy a csaj férjnél van és van egy édes 3 éves kisfia. Erre
teljesen elborzadt, hogy hogy lehet egyáltalán itt, sőt hogy képzeli hogy
táncol. Erre megkérdeztem tőle, hogy nem lehet, hogy nálad egy nőnek semmit sem
szabad még szolidan táncolni sem), de neked mindent. A válasz egyértelmű DE…
volt. És ő tudja, hogy neki ez a baja, de ez van ezt kell szeretni….. No
comment.

De amin nagyon
jót szórakoztam, és drága Cs. bármennyire is szerettem is, igen erős
erőfeszítést tett, hogy lerombolja eddig kialakított, bár így sem túl pozitív
imagét.  Amikor szakítottunk, még
utoljára ágyban akartam vele bújni, de még megcsókolni se volt hajlandó. Hát
való igaz maradt emiatt bennem egy kis tüske. Most kb. százszor elhangzott,
hogy milyen szép vagyok, sőt én túl jó voltam hozzá (na ezen a ponton kaptam
majdnem röhögő görcsöt). És hát mi lenne ha, ha valami vagy bármi, de persze
szigorúan csak ma estére és esetleg nagyon szívesen néha Pesten is. Szóval most
arra kellettem volna… Ebből is látszik, hogy így bulizik ő. Tényleg nem árt,
ha aktuális barátnő nem kis szabadságot ad. Persze a dolog nem történt meg, de
a bennem maradt tüskét örökre kihúzta és már kevésbé látom ideálisnak a pasit.
Talán majd egyszer az lesz, ha felnő…. Bár úgy nehéz változni, ha valaki úgy
áll hozzá, hogy ő ilyen, ekkora egy fasz és ha valakinek így kell, akkor jó…
azaz tudja, de jól érzi így magát. A hülye nők meg megerősítik ebben.

Még egy dolgon
mosolyogtam nagyon jót. Anno a szex nem volt valami fergeteges köztünk, sőt…
Sajnos a nagy egójával arra még nem jött rá, hogy  a ki-be ki-be fűrészeléstől viszonylag
kevesen jutnak el a csúcsra. Legalábbis szerintem, én biztos nem. Én ezt akkor
meg akartam vele beszélni és elmondtam, hogy mi nem jó, hogy kellene esetleg.
Na valszeg itt eléggé belemásztam a lelkébe és a szakításban az egyik motiváló
tényező tuti ez volt. Lehettem volna persze ebben kíméletesebb, de úgy
gondoltam enélkül úgysem fog működni a 
dolog. A találkozásban a vicc az volt, hogy mondta, hogy ő mindig mennyire
őszinte volt velem, ezért mondja most is, hogy arra azért jó lennék (és persze
az őszinteség mennyire fontos). Erre nem bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg, hogy
én egyszer eléggé őszinte voltam vele, de ő nem nagyon tudta elviselni ezt az
őszinteséget. Még vissza se kérdezett a drága, hogy mi volt ez. Láttam a
szemén, hogy pontosan tudja.

Szóval egy
lezáratlan seb bennem, szerencsére nemhogy beszakadt volna, hanem teljesen
begyógyult. Én jártam jó, hogy anno kidobott… És talán tényleg kicsit
fejlődni is tudtam….  Bár ha egyszer
felnőne, jó pasi lenne…. De sajnos én már akkor nem leszek ott….

Minden parázs elillan, vagy csak elfojtjuk magunkban?

2009 április 29. | Szerző: suni25

 

Köszönöm a hozzászólásokat. És jó
tudni, hogy más is volt ilyen helyzetben, főleg egy dán herceggel, akinek a
kisugárzása a lehengerlő. (Syrtaki: volt egy olyan
pillanat,amikor azt hittem az én dánomról írsz, ő is ugyanilyen –
egyébként mikor megismerkedtünk nem volt barátnője, helyettem választotta akkor
őt, persze érthető okokból. Miért gondolod, hogy a ti sztoritoknak annyi? )

 

Szóval nálunk a helyzet a nagy
semmi. De mi is lehetne. Helyesebben azt állítani, hogy semmi az egyáltalán nem
igaz. A találkozásunk óta levelezünk dán herceggel napi 2-3 emailben és képeket
küldünk egymásnak. Tudjuk mi van a másiknak, mit csinált a hátvégén, mi van a
munkájával stb.  De….

 

Ez így nem olyan egyszerű. Már
most kezdem érezni, hogy ez az emailezés el fog laposodni. Bár az érzéseim még
mindig lángolnak, de már sokkal kevésbé él bennem a kép róla. 3 hét alatt
gyakorlatilag pont az az elképesztő kisugárzás, ami megfogott fakult ki. Persze
vágyom rá, de nem tudom felidézni azt az érzést, amit éreztem. Pedig nem
szeretném, ha eltűnne belőlem. Csak sajnos ezeket a dolgokat emailben nagyon
nehéz átadni. Nem akarom, hogy eltűnjön az életemből és tudom, hogy ő sem
akarja, de a jelenlegi helyzetben nem fejlődik sehová a kapcsolatunk.
Helyesebben csak lefelé megy. Pl.: ma is csak egy emailt írtunk egymásnak. De
persze jó, minden reggel arra bemenni dolgozni, hogy majd megérkezik az emaile,
vagy egy képe.

 

A barátnőm szerint kicsit
határozottabbnak kell velem lenni. Tennem kellene célzásokat és nem csak
barátilag levelezgetni. Én próbálkozom. Jön is rá visszajelzés, meg nem is.
Syrtaki? Ez a más kultúra?

 

Pl.: Mondta, hogy megy egy
meetingre és kívánjak sok szerencsét. Erre én írtam, hogy jó szerencsét
puszit/csókot küldök. Erre azt válaszolta, hogy már várja az a csókot. – édes
nem.

 

De… Mondtam, küldjön valami dán
zenét, amit megnézhetek youtube-on, mert unatkozom. Erre küldött egy „YOU ARE
RIGHT NEXT TO THE RIGHT ONE”  refrénűt.
Szerintem Ő bele se gondolt. De én megkérdeztem, hogy ő éppen a megfelelő ember
mellett van-e?. Csak annyi volt a reakció, hogy jó kérdés. – KÖSZIIIII. Kicsit
jobban is lereagálhattad volna Drága

 

Persze lehet, hogy tegnap előtt
elrúgtam a pöttyöst, mert elmeséltem, hogy álmodtam vele azokról a csókokról,
de rémálom volt. Persze kíváncsi volt mit. Hát elég durvát, de leírtam neki,
kíváncsi voltam mit reagál. Az álom röviden az volt, hogy elmentem Dániába és
meglátogattam. A barátnője éppen elaludt és ő lejött hozzám az utcára. Elmentük
kocsikázni. A kocsival többször megálltunk, kiszálltunk és vadul csókolóztunk.
Az egyik ilyen alkalommal meglátott egy ismerős. Én nagyon rosszul éreztem
magam, és megkérdeztem tőle, hogy most mi lesz, sőt még hibáztattam is magam.
Erre Ő: Semmi baj, már számtalanszor megcsalta a barátnőjét,aki mindig
megbocsát. ÉS ha éppen nem velem lenne itt, akkor egy másik lánnyal szeretkezne,
aki persze nem a barátnője. Ezt leírtam neki. És mit válaszolt? Szinte semmit.
Ezt:

“I think that dreams are just a combination of unfinished
thougts. They sometimes get mixed up in a pretty crazy way. I don’t think it
means something, really.”

Köszi!!!!!! Tényleg nem jelent semmit. Csak majdnem
zokogtam, amikor felébredtem. Lhet, hogy ezt mégsem kellett volna kitálalnom.
Szerencsére azóta is küldött képet és írt, szóval talán nem ijesztettem el
teljesen. De azért lereagálhatná az érzéseimet néha. Sajnos az a  gyanúm, hogy személyiségünkben is nagyon
különbözünk. Én a mindig őszinte, tüzes kos vagyok, Ő pedig a visszafogott,
érzékeny szűz.

 

Szóval ez a helyzet. Napi egy-két email. Várokozás, hogy
örökre kialudjon a parázs. De én nem szeretném, hogy kialudjon és fel akarom
támasztani a tüzet és leperzselni az egész erdőt ami mögöttünk van. Mit tegyek?

 

<>

Egy csók és más semmi….

2009 április 10. | Szerző: suni25

Szerda este óta meg és
felfordult velem a világ. Remélem hamarosan megáll, mert rossz vége lesz így
ennek. Az ok? Persze, hogy egy pasi…

 

Ki kell írnom magamból, mert kezdek beleőrülni. Nagyon érdekes dolog
történt velem. Ok ok valszeg csak nekem érdekes. De nagyon elgondolkoztatott
azon, hogy mi a szerelem, létezik-e olyan, hogy emberek egymásnak vannak
rendelve? Van-e másik feled? A racionálisan gondolkozom, persze, hogy ez
hülyeség. Nincs ilyen. Találkozunk emberekkel és akikkel megértjük egymást,
azokkal valószínűleg barátok leszünk, vagy esetleg szerelembe esünk, sőt még
vannak olyan meggondolatlanok, akik össze is házasodnak. Sajnos nem lehet másik
felünk, mert akkora a világ, hogy mindenkivel nem találkozhatunk (miért élnénk
pont egy országban?). De a jelenlegi rózsaszín köd, ami a fejemre szállt most
valahogy megdönti ezt a racionalitást. Az én másik felem Dán…

J

Ezért ez elég durván hangzik. Majdnem mindig a barna, sötét pasik
vonzottak, kivéve 15-16 éves koromban… Na akkor kezdődött minden…

 

Amikor kb. 16 éves voltam amikor a  szülővárosomban egy nyáron hostesskedést
vállaltam. Egy Európa nap nevezetű rendezvényen kellett kísérgetni egy
nagykövetet, egy tolmáccsal és a város egyik ”híres” emberével együtt. A napot
a helyi színházban egy elég unalmas gálaműsor szerű történet „koronázta” meg,
amikor is belefutottam az én szőke dán hercegembe. A szőke herceg, aki 10 évvel
idősebb volt mint én,  városomban
dolgozott már néhány éve, a Dán Kulturális Intézetben, de eddig kisváros ide vagy
oda nem találkoztunk. Mivel ő is nagyon unta a „színvonalas” műsort ezért
elkezdtünk beszélgetni, persze angolul. A diskurzust az előadás utáni fogadáson
is folytattunk és még legalább egy éven keresztül (lehet, hogy több is volt,
már sajna több mint 10 év telt el és nem emlékszem).

 

Mivel Ő a munkája részeként dánt is tanított a városban, ráadásul teljesen
ingyé’, így elmentem hozzá okosodni. Mondanom sem kell elképesztően nagy volt a
lelkesedésem eleinte. Talán kevésbé a dán nyelv iránt, inkább iránta. Az ember
a legkedvesebb, legviccesebb férfi, akivel valaha találkoztam. Persze 16
évesen, tapasztalatlanul ez az érzés nem is volt meglepő. Ráadásul valamelyest
úgy éreztem, már már rajongásig emelkedett vonzódásom nem hagyja minden reakció
nélkül, sőt talán még a rajongás kialakulása előtt ő volt a kezdeményező fél.
Voltunk együtt moziban, vacsorázni, cukrászdázni. Rendszeresen hívogatott, és
most fogtok meglepődni a Süni nevet is tőle kaptam. Persze mobil telefonom
akkor még nem volt (sem internet, sőt még iwiw sem), így kedves szüleim asszisztálása
mellett próbáltam elképesztően jófej lenni angolul a telefonban. Hát nem mindig
sikerült. Néhány találkozás után fülig szerelmes lettem, annyira amennyire egy
kamaszlány csak lehet. Állandóan lestem az autóját, kóvályogtam a környéken,
hátha találkozunk stb. És rendületlenül jártam a kiscsoportos dán órákra.

 

De semmi nem történt, ő nem kezdeményezett konkrétabbat. Hogy is tehette
volna ég és föld volt köztünk a különbség korban, viselkedésben, élethelyzetben.
Van két aranyos sztori ezzel kapcsolatban, amin ma már csak mosolygok.

1. Elmentünk moziba. Hazafelé mondta, hogy ő nem jött kocsival és ezért nem
tud hazavinni, de hív nekem egy taxit. Erre én kedvesen, hogy ne költsön már
rám riasztottam apukámat, hogy jöjjön értem. – Jajjj. Persze, hogy nem
kezdeményezett ezek után.

2. A

másik sztori ennél még aranyosabb (akkor nem így
gondoltam). Egyszer azt a házi feladatot adta, hogy írjuk dánul egy oldalas
fogalmazást valami szabadon választott témáról. Ne kedves Süni mit is
választott? Egy love sztorit, amikor is egy lány és egy fiú találkozik. A fiú
dánt tanít a lány pedig eszeveszettül szerelmes belé. Már nem tudom mi volt,
vagy volt-e további lényege, de gyakorlatilag egy szerelmi vallomás volt egy
olyan nyelven, amit alig ismertem. Mi lett az eredménye? Iszonyat ciki volt.
Bár szerintem elképesztően jól kezelte a dolgot. Mondta a következő órán, hogy
a fogalmazásokat egyenként szeretné mindenkivel megbeszélni. Persze miattam,
ebben biztos vagyok. Lehet, hogy jobb lett volna, ha akkor elszaladok, de nem
tettem. Végigbeszélte a fogalmazáson a nyelvtani hibákat, miközben én nyakig
vörösen ott ültem előtte. Nem tudtam megszólalni sem, ekkor már vagy egy éve reménytelenül
szerelmes voltam. Aztán elkezdett beszélni a fogalmazás tartalmáról. Komolyan
mondom semmit sem tudok belőle felidézni. Talán azt mondta, hogy ő is kedvel
engem, de már van barátnője. Ennek még egy kevésbé elegáns módon nyomatékot is
adott. A következő órára beült a barátnője. Azt az érdekes, hogy 10 év
távlatából tisztán emlékszem rá. Gyönyörű volt. Barna kötött, hosszú ruha volt
rajta. Igazi nő volt, én pedig kislány. Ekkor vesztettem el a motivációmat a
dán tanulás iránt, de a Süni név azóta is megmaradt. Ráadásul pont ekkoriban
ért véget dán herceg megbízatása a városban és elment. Nem tudtam hová…

 

Az elmúlt 10 évben elő-elő jött az emléke és az a mindet elsöprő nagy
szerelem,amit éreztem iránta. Amikor 19 éves voltam és már Budapesten éltem,
felhívott. Ő is Budapesten dolgozott. Akatr találkozni. Nem emlékszem miért nem
találkoztunk Elku..tam. Nem kicsit, nagyon…. Talán azt ígértem, hogy hívom én
és nem hívtam, nem emlékszem, akkor nem ez volt a fontos. Ráadásul amikor
hívott alig tudtam megszólalni a telefonban angolul, annyira remegtem, inkább nem
vállaltam be.

 

Kb. 22 lehettem, amikor Anyukám mondta, valaki keresett. Akcentusa volt és
a mobil számomat kérte. Anyukám bediktálta. Amikor ezt megtudtam két hétig
percenként nézegettem a telefonomat, de nem hívott. Sőt éppen miután anyukámat
hívta, volt egy nem fogadott hívásom szám nélkül. De utána semmi. El voltam
keseredve. Tudtam, éreztem, hogy ő volt.

 

Másfél év múlva éppen eddigi életem legmélyebb pontján voltam. Kerestem a
boldogságot, de nem jött, és ekkor beugrott Ő, Meg kell találnom. Tudtam, hogy
négy évvel korábban Budapesten élt. Reménykedtem, hogy még mindig ez a helyzet.
Ekkor már rendelkezésre állt a csodás internet, és minden egyéb elektronikus
kütyü. De nem találtam. Felhívtam a kulturális intézetet, ahol korábban
dolgozott. Nem tudták az elérhetőségét. Annyit tudtak róla, hogy egy magyar
lányt vett feleségül és visszament Dániában. Feladtam… egy időre.

 

Tavaly októberben nem is tudom mi törhetett rám. Újra eszembe jutott. Talán
azért mert akkor regisztráltam a facebookra és rájöttem, hogy ez a nemzetközi
barátok, ismerősök keresésének oldala. Dánok is vannak rajta, wow…. Ez kell
nekem. Rákerestem. Nem dobta ki a képét. De mit veszthettem? Írtam az összes
ugyanolyan nevű pasinak.(Bocsi, a zavarásért. Egy olyannevű embert keresek,
mint Te, aki ekkor és ekkor itt és itt dolgozott). Jöttek a visszajelzések.
Mindenki nagyon kedves volt és nagyon sajnálta, hogy nem ő az, és sok
szerencsét kívánt a kereséshez. Ekkor talán már végleg feladtam. Bár nem tudtam
miért keresem. Egyszerűen csak… Akartam, hogy legalább képen lássa milyen jó nő
lett belőlem. A kis hiú…Kíváncsi voltam, vele mi történt. Talán nem tudtam
elfejteni…

 

A végkifejlett: Április 3-án üzenet várt a facebookon: Hello Süni!!!! Azt
hittem kiugrik a szívem. Ő volt azt. Október óta nem lépett be és most látta
csak az üzenetemet. Méteres levelet írtam neki, mert szerettem volna, ha ő is
leírja mi van vele. Nem tette, hanem…

 

Képzeljétek el éppen Magyarországra utazott. Felajánlotta, hogy szerdán
találkozzunk. Na ekkor már majdnem elvitt a mentő szívrohammal. Milyen különös,
különös véletlen, hogy pont most olvasta az üzenetemet (írta ő is).
Találkoztunk….

 

Szerdán már úgy keltem, hogy nincs is kedvem vele találkozni. Nem tudok
elég jól angolul. Nem is emlékszem rá, hogy néz ki és egyébként is, mit fogok
én neki 10 év távlatából mondani. De ismét bátor tudtam lenni. Gyakorlatilag
semmit sem változott 10 év alatt. A humora pedig ugyanolyan jó volt. Már a
találkozó megbeszélésekor húztuk egymást sms-ben. És ekkor következett életem
egyik legszebb  3 órája. Bár
legszívesebben az egész éjszakát vele töltöttem volna. Ugyanúgy levett a
lábamról,  mint 10 éve. Pedig még csak jó
pasinak sem mondanátok, ha szembe jönne az utcán, csak helyeske, de a
kisugárzása az elképesztő.

 

Tudtam, hogy külsőre biztosan tetszeni fogok neki, de hogy ennyire jól
érezzük majd magunkat, azt nem gondoltam. 10 éve ugyanaz a barátnője, aki anno
behozott a dán órára. Dániában élnek, nem házasok,  túl van egy pánikbetegségen, üzletfejlesztési
tanácsadó, nincs még gyereke és percenként képes még mindig megnevettetni.
Kérdeztem miért nincs még gyerekük. Ők éppen just make up or break up… No
comment. Szerintem szakítani vagy gyereket csinálni elég különböző dolog. Azaz
nem tökéletes a kapcsolat, ahogy az enyém se. De biztosan szeretik egymást ha
ilyen hosszú ideje együtt vannak, szerintem (vagy beleragadtak). Ráadásul most
is azért volt itt, mert a lány éppen a szüleit látogatta meg. Azt mondta
amazing vagyok és nem sokat változtam, ugyan olyan vagyok: shy on a  cute way. 
Ezt nem tudom, hogy bóknak vehetem-e. Valószínűleg ezt azért mondta,
mert ugyan olyan ideges és izgatott voltam, mint tinilányként. Nem véletlenül.
Levett a lábamról, no…  Pedig azt hittem,
nagyon kicsi az esélye ennek, mivel nyilván 10 év alatt nagyon sokat változik
az ember ízlése viselkedése.

 

Vacsoráztunk, majd elmentünk sétálni. Javasoltam,  hogy a Hősük teréig sétáljunk el és utána én
hazamegyek. Elkísért. Ugyan, mint kiderült még 2 évig Pesten él, és csak azután
költöztek ki a lánnyal. Ekkor keresett, iletve később is.  A telefonomat pedig hiába csekkoltam, amikor
elkérte anyutól a számom. Kiderült hívott, de valami hülyeséget mondott a
telefon így nem tudott elérni. Lehet, hogy rossz számot írt fel, de az is lehet
olyan helyen voltam, ahol nem volt térerő. 
A búcsú előtt nem sokkal azt mondta, hogy én anno mennyire nehéz
helyzetbe hoztam őt. Mert egy tanár nem kezdhet ki a diákjával, különösen igaz
ez Dániára (illetve a dánokra). Én mondtam, hogy azért ez nem volt egy igazán
komoly tanár diák kapcsolat és egyébként is ő hívott. Persze ő úgy emlékszik én
egyszer csak felűntem ott. Talán itt rontottam el… Bár amikor én 16 voltam, nem
lett volna túl sok jövőnk.

 

Már búcsúzkodtunk, amikor megcsókolt. Puhán, érzékien, kedvesen, ahogy csak
szerelmesek tudnak. Ekkor borult rám teljesen a rózsaszín köd és azóta nem
tudok belőle kikászálódni. Mennyit vágytam erre 16 évesen és vártam rá
gyakorlatilag 11 évet. Ezután annyit mondott, hogy reméli nem telik el még 10
év és majd jelentkezzek. Mondtam, hogy most ő jön…

 

Másnak reggel kaptam egy smst. Hogy örül, hogy látott és reméli nem 10 év
múlva lesz ilyen újra. Válaszoltam, hogy én is remélem és még nem ébredtem fel
tegnap óta. Erre csak annyit írt: Let us to keep in touch!!!!

 

Azt hiszem ez csak egy csók és más semmi volt, ami több,  mint 10 évet váratott magára.  De életem biztosan legcsodálatosabb és
legfelejthetetlenebb csókja. Egy csók és más semmi…. és csendben elmegyünk
tovább….

 

Most ráadásul akkora a rózsaszín köd a fejemben, hogy minden itt hagynék,
ha úgy alakulna. De persze ez nem reális dolog, alig ismerjük egymást. Remélem
a rózsaszín köd gyorsan tisztulni fog, mert beleőrülök. Az egyik pillanatban
mosolygok, mint a vadalma a másik pillanatban sírni tudnék. Ha filmrendező
lennek azt hiszem ebből jó kis csöpögős love story  lenne. És nem csinálnék neki extra happy
endet, hanem itt lenne vége. Egy csók és más semmi….

 

Eszembe jutott erről egy film, amiben évekig keresik egymást… És végleg
megtalálják…. Sajnos ilyen csak a mesében van.

Tudjátok mit jelent a szó serendipity??? – képesség értékes dolgok
találására (ott, ahol kevéssé valószínű) – Gyönyörű szó!!!!!

 

 

>

Ma belém bújt a kisördög.

2009 február 18. | Szerző: suni25

 Hiába a hétfő reggeli zavarodottságom még most sem ért
véget. Nem tudom mi ütött belém. Még sohasem tettem ilyet. De most totál
viccesnek érzem a dolgot.

 

Szóval, írtam fodrászkának egy sms-t, de nem is akármilyet.
Már volt, hogy ő írt, hogy vagy sms-t vagy hasonlót, de amit most tőlem kapott,
attól tuti, hogy egy percig köpnyi nyelni nem tudott.

 

Nem ne számítsatok nagy dologra. Egyszerűen éppen
gondolkoztam azon, hogy a nyugati téri bomba miatt, lehet, hogy nem tudok ma
edzeni menni a konditerembe és vajon mit lehetne helyette csinálni. Aztán jött
az isteni szikra, hát korcsolyázni. De egyedül? Az olyan unalmas.

 

Na ekkor jött a kisördög. Elhívtam fodrászkát korizni a műjégpályára.
Persze gondoltam, hogy úgy sem fog rá igent mondani, de mi van, ha mégis.
Szóval, elküldtem az sms-t. Több mint fél óráig semmi válasz. Aztán ezt írta:

„Szia! Sajna van már programom estére. Nem is tudtam, hogy
tudsz korizni?!”

 

Szóval nem jön, de válaszolt. Ez a kis játékhoz bőven elég.
Gondolkoztam rajta, hogy erre majd írok valami olyasmit, hogy „á nem is
gondoltam komolyan” vagy nem is válaszolok De akkor megint a kisördög győzött
az angyal felett. Ezt írtam:

„Az túlzás, hogy tudok. De bátor vagyok. Bár nem árt egy
erős férfikar ha néha elkap. Talán majd máskor…”

 

Na erre már nem válaszolt. De nem is bánom. Jó kis játszma
volt. Persze  mivel eddig egyikünk sem
javasolt semmi közös programot a másiknak, akár áttörés is lehetett volna. De
persze nem lesz. Szó sincs arról, hogy találkozzunk. Amit egy kicsit sajnálok,
de ésszel tudom, hogy jobb is így.

 

Mindenestre ez a közjáték mosolyt csal az arcomra. Szerintem
Ő meg jól meglepődött.  Azért kíváncsi
vagyok, hogy szóba kerül-e valamikor köztünk ez a dolog. Valszeg nem, mert a
puszik után is mindig hallgattunk mindketten.

 

Mindenesetre én élveztem. Ugyan nem szoktam semmit
kezdeményezni pasiknál, de szerintem ez így másfél év után belefért. Legalább
azért, hogy húzzam egy kicsit az agyát.

 

Remélem a kisördögöt nem győzi le az angyalka és néhány óra
múlva is ennyire mosolyogva fogok gondolni erre a kis sms-ezgetésre.

 

Éljenek a kisördögök. Néha jó érzés rossznak lenni.

<>

Sírni tudnék…

2009 február 17. | Szerző: suni25

 Ugye, ugye megmondtam. Persze, hogy ma reggel összefutottunk Fodrászkával. Nem is értem, hogy az elmúlt egy hónapban miért nem. Egy kicsit ugyan paráztam, hogy betemet ez az őrült hóesés és nem vesz észre, de kiszúrt és felvett.

Most akkor mosolyoghatnék is, mert erre vágytam, de… Mindig ott van az a mocsok de… Nagyon jól elbeszélgettünk, de Ő kb. 100+100 lépés távolságot tartott. Semmi csipkelődés, semmi kedves megjegyzés, semmi célozgatás. Én persze próbáltam halál kedves és közvetlen lenni, ő pedig a búcsú mosolyon kívül semmit nem közvetlenkedett.

Mindig ez van. Ha éppen én vagyok olyan hangulatban, hogy egy kicsit rátennék a játékunkra néhány lapáttal, akkor Ő fúj visszavonulót.  Ha pedig Ő dob rá 3 lapáttal, akkor én pont berágtam az előző semlegessége miatt és még egy mosolyra sem méltatom. Vagy pont ez a játék lényege? Na mindegy nem dobódtam fel túlságosan. Ráadásul még olyan szívesen beszélgettem volna vele, de olyan rövid az a fránya közös út.

Mondtam neki, hogy valószínűleg költözik az irodánk és majd máshova kell mennem. Azt ugyan nem rágtam a szájába, hogy akkor nem fogunk találkozni, de szerintem evidens volt. Még annyit sem mondott, hogy de kár, hogy sajnálja stb. Pedig múltkor pont azt elemzet, hogy mennyire szereti ezeket a reggeleket, na ennyire.

Már éppen azon gondolkoztam, hogy történt valami az életében, ami miatt ennyire tartja a távolságot. Pl: összeházasodnak, vagy jön a gyerek stb. Ez előbb utóbb úgyis kederül. Sajnos így vagy úgy biztosan le fog záródni a játékunk, mert ezek a dolgok (irosdaköltözés, baba, vagy ki tudja) előbb utóbb bekövetkeznek. Már ő sem fiatal. Ráadásul, amikor múltkor a hajamat csinált, bejött valami ismerős házaspár az üzletbe, akik végig piszkálták a gyerek témával. Persze, ő azt mondta, hogy jaj, hova, miért, mikor, minek stb. De nyilván a levegőbe lóg ez a téma.

Az egyetlen pozitív dolog a reggeli találkozásban az volt, hogy elköszönésnél (se puszi, se pá) mélyen egymás szemébe néztünk és szinte cinkosan mosolyogtunk. A mosolyát még most is látom.

Most úgy érzem, esélytelen hogy a héten még egyszer talizzunk, de ki tudja… Mindenestre elkezdem a következő felvonást és kevésbé leszek kedves, vagy közvetlen. Ha ő 100+100 lépés távolságot tart, akkor én 1000+1000-et fogok. És meglepődnék, ha erre részéről nem az újabb nyitás lenne a válasz. Már a számát sem tudom, hogy hányszor lejátszottuk ezt egymással.

De most kevésbé hiányzik, mint tegnap. Azért várom a holnapot…

Boldog vagyok, boldog vagyok, boldog vagyok, boldog vagyok

2009 február 16. | Szerző: suni25

 A címmel ellentétben nincs minden rendben, vagy legalábbis ma kicsit
hibbant vagyok. Nem is értem miért. Remélem holnapra ez az egész fura érzés
elmúlik.

A kapcsolatommal minden rendben (persze a már meglévő zavaró tényezőket
leszámítva). Sőt most kifejezetten jó a kapcsolatunk. Találtunk új közös
hobbyt. Snowboard. Ez a mi nagy közös kalandunk. Tényleg a legjobb dolog a
világon. Már háromszor voltunk és valami elképesztő élmény. Na jó, amikor
tegnap másodszorra esetem ki a felvonóból, akkor nem annyira így gondoltam.

Szóval boldog vagyok!!!! Tényleg…

Csak akkor miért tört rám ma reggel egy nagyon fura érzés. Hiányzik
fodrászka, de nagyon. Pedig továbbra sem ismerem. Akkor finomítok a mondaton:
Hiányzik a közös kis játékunk / játszmánk fodrászkával. Komolyan nem értem
magam.

Kb. egy hónapja találkoztunk utoljára. Akkor voltam nála szépülni. Ráadásul
a hajvágás után még haza is vitt és két apró puszika is elcsattant. A kocsiban
végig azt elemezte, hogy Ő mennyire örül, amikor reggelente találkozunk.
Persze, én is örvendek:) Nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget az
esetnek. Ez csak egy rövid felvonása volt az immár másfél éve tartó
víg-drámánknak.

Azóta két hét volt, amikor reggelente találkozhattunk volna. De semmi. Erre
ma reggel úgy ébredtem, hogy látnom kell. Jó mérges is voltam, hogy kicsit
késve tudtam csak elindulni. Már több, mint 5 perce szobroztam a megállóban,
amikor már le is mondtam arról, hogy elém gördül kis autójával. Erre jött a
troli és én felszálltam. Ebben a pillanatban láttam, hogy elhúz a troli előtt.
Basszus, csak egy másodpercen múlt. Legszívesebben elpityeredtem volna.
Ráadásul azóta is csak ő jár a fejemben. Talán majd holnap.

Az a szörnyű, hogy nem tudom továbbra sem ezt az érzést hova rakni. Remélem
kósza érzelmi kitörés az egész. Hiányzik. Megnézegettem a honlapján a képeit,
és az érzés csak erősödött. Úgy beletúrnék a göndör tincseibe. Na mindegy: A
feladat másféléve ugyanaz: elfejteni, elfejteni, elfelejteni…

Talán nem ő, hanem csak egy kis flört hiányzik. Mással ilyet nem szoktam.
Ráadásul a puszikat sem tudtam hova tenni múltkor. Lehet, hogy ennek
lezáratlansága tört most ki belőlem. Persze tisztában vagyok vele, hogy
folytatás nem lesz, nem is lehet.

De miért most történik ez, amikor boldog vagyok, boldog vagyok, boldog
vagyok, boldog vagyok, boldog vagyok…

<>

Élek, virulok… De legalábbis vagyok….

2008 október 13. | Szerző: suni25

 

Köszi csajok, hogy írtatok. Nem történt velem semmi különös.
Helyesebben nem volt kedvem írni. Talán azért mert én sem vagyok tisztában az
érzéseimmel.

 

A helyzet változatlan. A párommal most elég jól megvagyunk,
bár a korábbiakhoz képest viszonylag sokat veszekszünk. Minden apróságon.  Nem értem az okát. Pl: valamelyik nap egy
bevásárlóközpontban voltunk. Én akartam venni a barátnőmnek ajándékot , Ő elkísért.
Mivel munkaidő volt sietni kellett. Szaladunk éppen az egyik üzlet felé, de kiszúrtam,
hogy megszűnt az üzlet. Erre mondtam neki, hogy menjünk át a bevásárlóközpont
másik felébe és elindultam. Erre leu..gatott, hogy olyan vagyok mint egy
cigány. Megyek elől, dirigálok neki. Szerintem szépen meg kellett volna
simogatnom és megkérnem rá, hogy fáradjon velem arrébb a másik irányba. Szóval
ilyen „komoly” vitáink vannak, de sajna elég sok. Ez eddig nem volt jellemző. Kicsit
talán ő is fáradtabb és ingerlékenyebb, mint régen volt az új munka miatt, de
ez nem magyarázat. Megpróbálok nem 
visszaszólni, de sajna nekem sem megy mindig. Ennek ellenére a hétvége
elég jól sikerült. Szombaton valami rallyra voltunk hivatalosak, aztán
átmentünk Tapolcára és romantikáztunk a tóparton. Nagyon jó volt, csak sajna
sokat kellett utazni. Tegnap takarítottam és nagyon rendes volt, mert segített,
majd pihiztünk és elmentünk egyet sétálni. Mindenestre ezeket az új apró
vitákat nagyon le kellene redukálni, mert nem lesz ez így jó. Eddig legalább
csak a gyerekével kapcsolatban vitáztunk.

 

Fodrászkával is változatlan a helyzet. Pénteken persze nem
futottam vele bulihelyen össze (a barátnőm búcsúbulija után), de reggel
találkoztunk. Most éppen nem dobogtat meg annyira, pedig éjszaka is sajna vele
álmodtam. De nagyon jót beszélgettünk, most mindeféle kétértelmű célozgatás
nélkül (na jó egy pici célzás volt). Ja és azt hiszem tudom ki a barátnője.
Találtam egy lányt a wiwen, akinek több közös kép van vele fent, de lehetnek
nagyon jó haverok is. A lány egyébként szép és nagyon vagánynak tűnik. Talán
ezért sem vagyok már annyira lelkes. Szerintem illik hozzá a lány. Csak az a
fura, hogy a lánynak nem Budapesti város van beírva, pedig elvileg együtt
laknak. Bár ez megint nem jelent semmit.

 

Szóval, gyakorlatilag velem semmi érdekes… Kivárás. Hátha
emelkedik az árfolyam, mint a tőzsdén…

 

Szép napot!

 

 

 

 

tánc

2008 október 3. | Szerző: suni25

 

Jó kedvem van…

2008 október 2. | Szerző: suni25

 

Ma valami mérhetetlen derű szállt meg, és nem tudom mi lehet
az oka, de jó, nagyon jó. Lehet, hogy az villanyozott fel, hogy a mérleg ma
megint kevesebbet mutatott, pedig vagy 4 napja folyamatosan ugyanazt a fránya
58-ast láttam rajta. Persze ilyen már volt és mégis visszament 58-ra, de talán
ez most tartósabb lesz. Szóval nem nagy ok a lelkesedésre, de mindenestre jó
indulópont reggel. Pedig az ágyból alig bírtam kikelni.

 

A párom továbbra is nagyon kedvesen viselkedik, csak sajna
úgy érzem ez a felszín és valahol a háttérben ott ragadtak a meg nem oldott
problémák. Most jól félresöpörtük Őket, de azt hiszem valamikor ezek ki kell,
hogy robbanjanak. És itt az sem jó, ha soká történik ez. Jó lenne valami
varázsszer, ami a felszín alatt eltörli, elfújja, eltünteti ezeket. Kicsit
olyan érzés, mint a vihar előtti csend. Most gyerekes hétvége lesz, és a mai
jókedvemmel, derűmmel fogok hozzáállni. Remélem sikerülni fog, sőt belül is ezt
a derűt fogom érezni, mert talán ez itt a varázsszer (vagy legalábbis egy
része).

 

Még a reggel sem zaklatott fel,
pedig lett volna okom zaklatottnak lenni. Kiderült Fodrászka kb. mint érthetett
a „Nem is kell rá válaszolni alatt”. Kb. arra gondolt, hogy „Tudom, hogy akarsz
velem találkozni, és a jövőben akkor is felveszlek reggel”. Direkt nem írtam,
hogy titkon abban reménykedtem ezt jelenti a mondat, mert elég naív libának
tűnt volna. De amikor reggel meglátott, láttam, hogy pakolja ki kis autójára az
indexet és parkol le mellém, belül is elkezdtem mosolyogni. Erre számítottam,
még is csak vágom valamennyire a pasikat. Talán ekkor tőrt rám a már említett
derű. Kivételesen egyáltalán nem voltam stresszes, sőt mérhetetlenül laza,
mosolygós, nagyszájú és remélem jó fej tudtam lenni  Ne értsetek félre, már nem reménykedem benne,
hogy lesz valami köztük. Csak egyszerűen folytatjuk a kis játékunkat, ami olyan
mit a só az életben. Egyszerű, de megfűszerezi a hétköznapokat. Talán nekem ez
az aprócska flörtölés biztosítja, hogy jó nőnek érezzem magam. Bár érdekes,
hogy a héten azt veszem észre, mintha mindenki udvarolna. Eddig is vágtam, hogy
tetszek ennek annak (csak és kizárólag ártatlanul), de mivel én is mosolygósabb
és nyitottabb lettem, ők is adják a jeleket. Vagy legalábbis most észreveszem
ezeket, Nem tolakodóak, nem próbálkoznak, egyszerűen csak dicsérgetnek, ami
igenis jó a lelkemnek és az önbizalmamnak, legyek is bármennyire önző. És
lehet, hogy nem is Fodrászka tetszik annyira, hanem az elismerés, a bókok, a
kedvessége. Ráadásul most már tudjuk azt is, hogy ő is csak játékként gondol az
egészre, és még a burkol „szerelmi vallomásaimmal” sem ijesztettem el a
játéktól. Miért ne játszhatnánk el jól? Persze volt kézfogás, lábsimogatás, sok
nevetés, de inkább most egy olyan cinkos, baráti stílusban. És nagyon érdekes
infókat is megtudtam. Ő már egyszer megkérdezte, hogy mióta vagyok együtt a
barátommal és együtt élünk-e. Én akkor nem kérdeztem vissza, de ma ebben a take
it easy hangulatban rákérdeztem ezekre. Kiderült már 3 éves ismeri a barátnőjét,
de ebből nem voltak végig együtt, voltak megszakítások is. És most nyáron
költözött hozzá a lány. Ezt mondjuk felettébb érdekesnek találom, mert pont
nyáron kapcsolt extra fokozatra a velem való flörtölgetést illetően. Már azon
is elgondolkoztam, amit az egyik barátnőm mondott (ő ismeri elvileg fodrászkát,
de nem nagyon szabad beleavatni a dolgokba, mert simán lehet, hogy barátnőt is
– helyesebben valami havernőt tutira ismer, ugyan már felemerült bennem, hogy
havernő = barátnő). Szóval ez a lány azt mondta egyszer nekem, hogy Fodrászka
tutira meleg. Szerinte azt mondja, hogy van barátnője, de soha senki nem látta.
Hát elgondolkoztató, néha eszembe jutott már, hogy talán igaz. Bár szerintem
max. biszex, ugyan ez se sokkal jobb (senkit sem akartam megsérteni). És a
legviccesebb: mondta, hogy most pénteken mennek valahova partyizni, és
kérdezte, hogy én nem megyek-e. Mondtam, hogy én jövő héten megyek egy
búcsúbuli apropójából. Teljesen lelkes lett. Mondta, hogy akkor majd ő is
próbál jönni és talán talizunk. Nem tartok ettől, ismerjük már az ilyen
beszólásait, de az eddigieknél sokkal elszántabb volt. Édi. Tudom, tudom nem
kellene vele foglalkoznom, de annyira jó volt találkozni vele reggel.
Megpróbálom a játék szintre süllyeszteni magamban ezt a dolgot, és akkor csak a
bizonyos fűszer lesz Ő a szürke reggeleken. Csajok lehet hülyézni, az vagyok,
de feldobott és most nem remegek bele, ha rágondolok.

 

Egyéb vidámságos dolog is történt
ma. Végre megszületett az új honlapunk (marha sokat dolgoztam vele) és én is
tudom szerkesztgetni (eddig egy betű változtatás is napokig tartott a webes
sráccal.) Most legszívesebben átállítnám az egészet rózsaszínre, de sajna nem
lenne túl corporate style, és nem biztos, hogy megdicsérnének. De jó érzés,
hogy megtehetném, és a jövőben nem fognak baszo..atni, hogy miért nincs ez vagy
az fent.

 

Este találkozom két barátnőmmel.
Két évvel ezelőttig sülve főve együtt voltunk, de két éve valami megszakadt
(valszeg egy félreértésen) és azóta az egyikkel nem is beszéltem. Most ez a
találkozó vagy nagyon kínos lesz, vagy tök jó. Remélem az utóbbi. Nagyon
szeretném, ha újra jóba lennénk, mert eléggé hiányoztak, de tudom, hogy a régi
sajna soha nem lesz. Ez olyan mint egy kapcsolat, ahol szakítottak és megpróbálják
felmelegíteni, de ugyanolyan soha nem lesz.

 

Azt nem is mondtam még, hogy a konditerem
mellett táncolni is járok. Színpadi táncnak hívják, de leginkább jazz tánc és
latin keverék. Csak csajokkal. A tanár pasi ugyan, de szerintem ő is jobban
szereti a fiúkat. Nagyon élvezem. És holnap lesz táncóra is.

 

Aztán remélhetőleg ez a pozitív
hozzáállásom a hétvégére is megmarad. Drukkoljatok!

Valami újnak a kezdete, valami réginek a vége…

2008 szeptember 30. | Szerző: suni25

 

Sokat sejtető cím… De nem, még nem szakítottunk a párommal, mééééég…. Nem olyan egyszerű ez. A hétvégét sikerült jól elrontanunk, mert megpróbáltuk megbeszélni a dolgokat, amiből a megbeszélés helyett inkább veszekedés és sírás lett. Az elmúlt egy hónap nem volt valami rózsás, de továbbra sem tudom, hogy ez átmeneti dolog volt, lassan el kell búcsúznunk egymástól.

 

Szombaton elmentünk Székesfehérvárra lecsó fesztiválra. A programot én találtam ki, de neki is volt kedve hozzá. Délután fél 3 körül indultunk el, amikor én már nagyon éhes voltam ebéd híján (azt terveztük ott eszünk). Amikor odaértünk kiderült, hogy kaját pénzért venni itt nem olyan egyszerű. Így cirka másfél órán keresztül sétáltunk, mire kiderült, hogy itt biza’ kéregetni kell a kaját. Ja, jó buli, csak éppen nem az éhségtől kopogó szemmel. Sajnos én pont az az ember vagyok, aki nagyon utál szívességet kérni. Sajnos elég sokszor megtapasztaltam, hogy a szívességeknek ára van. Ezért én annyira nem éreztem jó magam, hogy két falat lecsóért törtetnem és könyörögnöm kell. Inkább szépen megvettem volna valahol jó pénzért, de azt nem lehetett. Lángost lehetett volna venni, de persze az a fogyi miatt tiltott. A végén persze sikerült a párom bátorságának köszönhetően jól lakni, de én olyan idegennek és kívülállónak éreztem ott magam. Persze bennem van a hiba, de ez nem az én stílusom. A végére én elég jól éreztem magam, megnéztük a haknizó sztárocskákat és hazajöttünk. Bár a koncertek alatt kb. úgy álltunk egymás mellett mint két idegen. Legalábbis ő szinte rám sem nézett.

 

Na másnap megpróbáltuk megbeszélni a dolgokat. Ő azt mondta, hogy hülye picsaként viselkedtem, ő pedig nem tudta megérteni, hogy nekem annyira nem stílusom az idegen emberekkel való jópofizás. Azt egészből azt hozta ki, hogy különbözőek vagyunk és nincs mit kezdenünk egymással. Én erre mondtam, hogy szerintem nem így van és a régi sérelmeit ő  mindig utólag vágja a fejemhez (nem csak a lecsós ügyről volt szó), ahelyett, hogy megbeszélnénk a probléma keletkeztekor. A vicc az egészben, hogy én szombaton annak ellenére, hogy nem nagyon volt kedves velem, pont úgy éreztem, hogy ez az ember kell nekem, mert hasonló programokat szeretünk, a haverok helyett mindig engem választ (vagy inkább visz engem is haverokhoz), normális az élethez való hozzáállása, és a gyerekét csak el tudom viselni kéthetente. Ne persze erre én kapom meg, hogy nem kellek. Szóval lett nagy sírás, rívás. Mondtam neki, hogy itt most két lehetőség van:

1. Megbeszélünk mindent és elmondjuk a másiknak, hogy mi nem tetszik benne és min kellene változtatnia
2. Ő megy jobbra én balra, és megbeszéljük a költözése részleteit.

 

Persze erre ő azt mondta, hogy nem tud mit mondani, ő nem akar engem megváltoztatni. Na bummm. Társas együttélés mintapéldánya. A végén persze nem maradtunk semmiben. Én jól kibőgtem magam. Kicsit úgy érzem, hogy a konfliktusok minden kapcsolatban előjönnek, de ha a felek nem akarnak rajta változtatni, akkor régen rossz. Pont ma reggel mondta Kánya Kata a reggeliben, hogy a Tb-nek fizetnie kellene a párterapautát és pl. az USÁ-ban nem lehet válást elindítani a párkapcsolati terapeuta papírja nélkül. Azaz minden meg kell próbálni a dolgok helyrehozását illetőn. Ő nem pórbálja. De a vicc az egészben, hogy a vasárnapi veszekedés óta, állandó összebújás van. Már vasárnap este nagyon kedves volt, bújt, simogatott, szeretkeztünk, az általam annyira utált TV-t is alig kapcsolta be, állandóan megnevettet. Ez tegnap este ugyanígy folytatódott. Talán ő szeretné rendbehozni a dolgokat, csak sajnos ezt a problémák félretolásával teszi. Tulajdonképpen én is szeretném, de nem vagyok benne biztos, hogy van értelme. Ha arra kerül sor elég rossz lesz nélküle. Szóval most kivárás van ezerrel, aztán majd meglátjuk. Egy dologba szoktam amikor bizonytalan vagyok belegondolni: Munka után mindig nagyon várom, hogy találkozzunk és együtt legyünk, és legyen bármilyen programom rohanok hozzá. Ez csak valami szeretlek féle, nem? Mondtam neki, hogy ezt ő is gondolja át, hogy várja-e a velem való találkozást. Mert ha nem, akkor elég egyértelmű, hogy a kettes variációt kell életbe léptetni.

 

Persze vasárnap óta bennem is elég sok minden motoszkál. Pl: észrevettem, hogy a környezetemben is mennyi embernek tetszem. Szóval azon tutira nem aggódok, hogy egyedül maradok, de akkor is valahol szeretem ezt az embert (csak talán már nem a mindent elsöprő szerelemmel).

 

Persze a nagy „hozzuk rendbe a dolgokat” fellingnek ellentmond, amit ma reggel csináltam. És ráadásul nem is tudom, hova rakni a dolgokat. Jane!!! Elmondod erről mi a véleményed? Reggel álltam a megállóban és elhúzott előttem fodrászka és vadul integetett. Persze visszaintegettem, de nagyon rossz volt látni, és tudni, hogy miattam nem beszélgetünk reggel. Sajnos még mindig nem tudok levállni a témáról. És előjött belőlem a kisördög. Küldtem neki egy szomorú smile-it smsben. Erre jött a válasz: „Drága! Te mondtad, hogy nem vegyelek fel. Most mégis?

J

” Persze őszinteségi roham előtört. „Tudom, tudom. De egy picit hiányoznak a reggeli …  …és beszélgetések. A „mégisre” nem tudok válaszolni.” Tudom, hogy azt kellett volna írnom, hogy így a jobb, ne vegye fel, nem akarok veled találkozni, de legszívesebben azt írtam volna, hogy persze vegyél fel, mert megőrülök nélküled és leglább reggelente néha hagy lássalak. Azt hittem, hogy szokásához híven nem fog válaszolni, de válaszolt. Én nem értem a válaszát. Ezt írta: „Nem is kell rá válaszolni”. Király, mert ezt egyáltalán nem vágom. Lehet, hogy azt jelenti, hogy a büdös k..rva any..áddal szórakozz (bocsi, hogy vulgáris voltam. Vagy mi a fenét jelent? Kell erre nekem valamit reagálnom? Mit?????  Vélemény várok!!!! Véleményt várok!!!

 

Valahogy le kellene zárnom magamban ezt a fodrászka dolgot, mert akkor legalább tiszta fejjel tudnék a kapcsolatomról gondolkozni.

<>